2014. augusztus 5., kedd

Termékteszt - Essence Silky Touch pirosító (40 natural beauty)

Mára egy pirosító tesztet hoztam nektek. :)

Tudtátok, hogy a Krémmánián egy ideje már el is adhatjátok a megunt/nektek annyira be nem vált sminktermékeiteket? Ezek között az eladó termékek között bukkantam rá erre a pirosítóra is. Teljesen új volt és háromszáz forint. Azt hiszem, hogy nagyon jó vásár volt, szépen teljesít.

Ez egy porállagú pirosító, nagyon finom. Könnyű az ecsettel felvenni. Én le szoktam picit ütögetni a felesleget, nehogy bohócot csináljak magamból. Barnás színe van, egészen természetes, ahogy az árnyalat neve is mutatja. 

Körülbelül reggel hétkor készült az első fotó, majd este hétkor a következő. Napközben nem frissítettem fel, csak a T zónámat púdereztem újra. 



Szépen, egységesen kopik, nem lesz foltos. Szerintem 12 óra után is jól néz ki, egy kicsivel lett halványabb.
Nagyon apró csillámokat tartalmaz, de alig észrevehető, szóval nem lesz tőle az arcom egy diszkógömb. :)

Ezen a képen elég valósághű a színe és azt is láthatjátok, hogy már leértem az aljára, szóval elég gyakran ehhez a pirosítóhoz nyúlok. 

Szóval összességében én nagyon meg vagyok vele elégedve, szerintem még a teljes árát is megéri. 949 Ft-ért 5 grammot kapunk.

Az Essence évente többször szokott szortiment frissítést tartani, amikor pár terméket kifuttat, hogy újak tudjanak a helyükre lépni. Itt megnézhetitek, hogy melyek a mostani kifutó termékek. Ha valami megtetszett, akkor siessetek, mivel elég hamar ki szokták fosztani az Essence állványokat, hiszen ilyenkor ezek a sminkek egységes, 350 forintos áron szoktak lenni. Ebből a pirosítóból is két árnyalat távozik. Ha passzol a bőrötök színével, csapjatok le rá! :)

Az Állatkísérlet mentes termékek oldalát itt találjátok, engem pedig itt.